Újdonságok 2010-ben

2010-ben a JANSSEN vállalat megújul, cégneve megváltozik JANSSEN COSMETICS-re, tekintettel arra, hogy 2010 év végén a legújabb kutatások eredményeképpen az Inspira Cosmetics sikerei által inspirálva új termékcsoport, a JANSSEN ORGANICS kerül bevezetésre. A cég másik két termékcsoportja, a JANSSEN COSMECEUTICAL és a JANSSEN SPA WORLD folyamatosan változatlan formában lesz elérhető. Ezen termékcsoportoknál kisebb változások (új termékek bevezetése, illetve egyes termékek gyártásának megszüntetése) várhatóak. A JANSSEN ORGANICS termékeinek fejlesztését – a legújabb kutatási eredmények és hatóanyagok alkalmazásával – dr. Roland Sacher elkezdte és a tesztek befejeződése, valamint az engedélyek megszerzését követően előreláthatóan 2010 év végén kereskedelmi forgalomba kerülnek. Ezen tartósítószer és adalékanyag alkalmazása nélkül készült termékek, kizárólag természetes növényi és algaalapú összetevőkből állnak, így a legérzékenyebb bőrökön is alkalmazhatók.

 

2010-ben folytatódik az algamaszkok megújulása és további második generációs algamaszkok kerülnek forgalomba. Az Olivás Bőrkisimító és a Goji-s Antioxidáns maszkot követően, elérhető a C vitaminos Alga Maszk helyett az Acerolás C vitaminos Maszk, illetve a Tengeri Kék Alga Maszk utódja a Tengeri Ásványi Maszk. A régi bevált maszkok egy ideig párhuzamosan is kaphatók, illetve kisebb továbbfejlesztéssel megtalálhatók partnerünk az Inspira Cosmetics kínálatában. Az év folyamán megjelenik a Holt Tengeri Maszk helyett, a Holt Tengeri Tisztító Ásványi Maszk, a Növényi Fehérítő Maszk helyett a Wakamine Bőrszín-helyreállító Maszk, a Vörös Maszk helyett az Aloe Bőr-nyugtató Maszk. Az Enzim Peel Maszk, az Áfonyás Maszk és a Zöld alga maszk, valamint a Sárga szem maszk előreláthatóan változatlan formában lesz elérhető egész évben.

 

A Lifting Szérum 537, ismét kapható lesz kabin kiszerelésben, valamint bevezetésre kerül egy új ampulla a Hyaluron Impulse, Hialuronsav Ampulla 1931 és 1931P.

 

A Pyhytogen családból, a helyére az Ultime családba kerül a kabin kiszerelésű P-580P Relaxáló Masszázskrém és a P-590P Intenzív Hidratáló Zselémaszk, új referencia számuk 580P és 590P, míg a P-040P Életerőt Fokozó Maszk a Supreme családba kerül 040P referencia számmal. A C vitaminos szettből ismert Extrém C vitaminos Thermo Peel Maszk P-578.1P referencia számmal elérhető lesz önmagában is.

 

A JANSSEN SPA WORLD új wellness rituáléval bővül Eifel Moor elnevezéssel, amely az Aachenhez közeli Természetvédelmi területen szabadon termő Erdei gyöngyköles hatóanyagra épül. A rituáléban elérhető lesz a frissítő tusfürdő, test peeling, krémes testpakolás, masszázsolaj, az egyedülálló testápoló gél és az elixír koncentrátum.

 

További újdonság a makadámdió-olajból nyert általános masszázsolaj és valamennyi wellness rituáléba bekerülő krémes testpakolás (csokoládés, algás, áfonyás, citrusos, vörös szőlős és zöld teás), amely hatóanyagait testtekercselő fólia segítségével juttathatjuk a bőrbe.

Janssen Cosmetics

A Janssen Cosmetics a Janssen Cosmeceutical új neve, tekintettel arra a tényre hogy a Janssen már jól ismert és elismert gyógyszerészeti hatékonyságú világhírű Cosmeceutical termékeit, olvasson tovább…

Inspira: Cosmetics

Az Inspira Cosmetics a korábbi Janssen Cosmeceutical, új nevén a Janssen Cosmetics testvérvállalata. Tekintettel arra, hogy a két cég stratégiai szövetsége által részesülnek egymás kutatási olvasson tovább…

Phito Studios Makeup

A Studios Make Up Olaszországban készült sminktermékeit professzionális felhasználásra tervezték, és alkották meg ezért főleg fotózásokon és filmforgatásokon használják őket, de most Ön is kipróbálhatja olvasson tovább…

Janssen Kozmetikus Akadémia

A Janssen Kozmetikus Akadémia a Janssen Cosmetics támogatásával jött létre, professzionális oktatókkal. Az iskola célja, hogy gyakorlati képzési helyet kínáljon az iskolarendszerű vagy felnőttképzésben résztvevő olvasson tovább…

Janssen Szépségszalon

Bevezetjük a professzionális szépségápolás exkluzív világába! A Janssen Központi Referencia Szépségszalon egy professzionális szépségszalon amely egyedülálló környezetben nagy szakmai gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező képzett szakemberekkel, olvasson tovább…

El??rhet??s??geink

Telefon/fax
+36 1 705-6788
C?-m
1117 Budapest, Sopron u. 18.

K??vessen minket a facebookon is!